Na, jórég nem jelentkeztem már, de mostanában akkora unalom és letargiában volt itt az irodában, hogy totális alkotói válságba kerültem. Nem, nem azért nem írtam, mert az előléptetésem miatt nem volt időm - a helyzet az, hogy az a múltkori poszt valójában egy vicc volt, szóval nyugi, továbbra is egy vagyok közületek, kedves irodai gerillák, sorstársatok, vér a véretekből, stb. :)) 

Ami az ünnepek közötti munkavégzést illeti: erről ugyanaz a véleményem, mint a nyári munkáról. Lúzerség ilyenkor szabira menni, hiszen pont ilyenkor nem kell csinálni semmit. Alapszabály, hogy szabira akkor kell menni, amikor a főnököd az irodában van. Két ünnep között viszont még ha be is jönnek a tiszttartók, akkor is többnyire az ajándékaik bolti visszacserélésével vannak elfoglalva, és mivel ilyenkor sokszor a kollégáid sincsenek itt, így a zavartalan internetezést, youtube-videó nézegetést végre tényleg semmi sem akadályozza. Hallgatódzó kollégák hiányában telefonálni is sokkal könnyebben lehet: felhívhatod az összes ismerősöd, kibeszélheted velük a karácsony körüli felhajtást, majd a következő ismerősöddel azt is kibeszélheted, amit az előzőtől hallottál (természetesen csak a legmélyebb megvetés vagy gúny hangján), és utána nem kell állnod a hallgatódzók kérdőre vonó tekintetét. Ilyenkor a munkakezdés időpontját se veszik annyira komolyan: soha nem bulizok olyan jókat hét közben, mint karácsony és szilveszter között.

Persze a két ünnep közötti melónak is van néhány árnyoldala. Például ilyenkor rövidített a menza és a büfé nyitvatartása. Ezenkívül tűrnünk kell kollégáinknak a "ki mit kapott karácsonyra" típusú érdeklődését (mi a fasz közöd van hozzá?!), meg az unalmas bejglis-családi sztorikat.  De hát azt mondom, nincsen rózsa tövis nélkül, ezeket az áldozatokat be kell vállalni, összességében még így is simán megéri.

Olvasók, kommenteljetek: ti miért szerettek két ünnep között dolgozni?