Munkakedv-blog

Blogunk ismét megvillantja közszolgálati jellegét! Most, hogy sok tanárt kirúgtak és ők bizonyára új munkahely keresésén gondolkoznak, felélesztjük már sokszor bevált VERSUS formátumunkat és bemutatjuk nekik, mire számíthatnak, ha a katedrát az irodai gályázásra cserélnék. Lássuk tehát, mi a különbség az irodai munkások és a pedogógusok között!

Tanárok vs Irodai patkányok Gyerekkorában kevés ember akar az lenni, kevesen is lesznek azok. Gyerekkorában senki nem akar az lenni, mégis sokan lesznek azok. Társadalmi megbecsültségük alacsony: a filmekben gyakran ábrázolják őket idiótáknak. Társadalmi megbecsültségük alacsony: a filmekben gyakran ábrázolják őket idiótáknak. Röhej, hogy a munkájukkal járó felelősséghez képest mennyit keresnek. Röhej, hogy a munkájukkal járó felelősséghez képest mennyit keresnek. Munka közben nem ülnek le. Munka közben nem állnak fel. A szervezetben, ahol dolgoznak, pár stréber legalább tiszteli őket. A szervezetben, ahol dolgoznak, senki nem tiszteli őket. A kasztjuknak külön vécéje van a melóhelyen, viszont azt csak a szünetben használhatják. Bármikor kimehetnek az összes többi aljanép által használt budiba egy jó munkahelyi szarásra. Nyáron nem dolgoznak. Érdemi munkát egész évben nem végeznek.

És most rajtatok a sor, kedves olvasók, írjátok meg kommentekbe, tanárnak vagy irodai gerillának jobb lenni? Ja, és az ünnepekre való tekintettel olvassátok el korábbi "Irodai gerillák vs. Mikulás" illetve "Mit adjunk a kollégáknak céges karácsonyra" (spoiler alter: semmit) posztjainkat. Kellemes, színvonalas lógást mindenkinek!

Jómagam tényleg örülök a javuló járványadatoknak, és hogy egyre többen oltatják be magukat - ugyanakkor azt is látni kell, hogy emiatt feltartóztathatatlanul és egyre fenyegetőbben közeledik a pillanat, amikor a munkáltatóink visszaparancsolnak bennünket az irodába. Mit csináljon ilyenkor egy jószívű irodai gerilla, aki egyrészt azért nem kíván rosszat a társadalom járványtól jobban szenvedő részének, másrészt mégis inkább maradna minél tovább a home-office kánaánban?

(Zárójeles megjegyzés: mivel az emberek legalább olyan képmutatók, mint egy multinacionális nagyvállalat, ezért senki nem beszél róla nyíltan, de valójában sokan azért annyira rosszul egyáltalán nem jártak ezzel a járvánnyal, legalább is, ha nem betegedtek meg. Vegyük például a pedagógusokat: nyilván bármikor lenyilatkozzák, hogy mennyire hiányzik az iskola, mennyivel jobban lehet tanítani az osztályteremben, stb. - de ez nyilvánvaló bullshitelés: ki bajlódna például a fegyelmezéssel, amikor egy online órán simán le is lehet mute-olni a hülyegyereket? Vagy vegyük a minisztériumokat: saját, különbejáratú összeesküvéselméletem, hogy a járvány elleni küzdelem azért is olyan döcögős, mert a home office-t, remote elérést, stb. még hírből sem ismerő hatóságoknál a bürokraták egyszerűen nem akarnak visszamenni a hivatalba gályázni...Zárójel bezárva).

Szóval mit tegyünk, ha nem akarunk visszamenni az elviselhetetlen kollégák, a control-freak főnökök, a tömött irodai liftek és a visszataszító irodai konyhák világába?

Egy dolgot rögzítsünk: covidosnak lenni, pláne covidban megmurdálni valószínűleg még a munkánál is rosszabb. A betegszabit nem lógásra használjuk, arra ott van a munkaidő. Szóval oltassátok be magatokat, drága irodai gerilla harcostársaim. AZONBAN: az oltás tényét nem kell a munkáltatótok orrára kötni. Legyetek oltástitkolók!

A fenti stratégia exit-pontját még nem találtam ki, majd ha a Hiradóban lemegy, hogy beoltották az utolsó magyart is, akkor ráérünk gondolkozni rajta. És most rajtatok a sor, drága irodai gerilla harcostársaim, ti hogy bekkelitek ki a visszatérést az irodába?

Régen, amikor a gyári munkásoknak is elment a kedve a munkától, és behúztak egy sztrájkot, már akkor is voltak olyan seggfejek, akik elrontották a mókát: őket hívták sztrájktörőknek. Kicsit távoli párhuzam, de valami hasonló történik most is: bár a koronavírus végre elhozta nekünk a home-office kánaánt, mégis vannak olyan megátalkodottak, akik képtelenek az otthonlét élv... izé, harcolni a vírus ellen azzal, hogy nem mennek be az irodába. Ők a HO-törők.

Én a magam részéről tavaly március óta egyszer voltam az irodában: még decemberben, amikor elhoztam a cég által a gyereknek küldött Mikulás-csomagot. Mégis a video-callokban azt látom, hogy a járványhelyzet ellenére bent tobzódnak az emberek. De miért csinálják ezt?

Sajnos kollégáink ezúttal sem hazudtolták meg magukat, és ki is állították a szokásos szegénységi bizonyítványt magukról a megrögzött irodába járással. Mert hát milyen típusú arcok járnak be ilyenkor?

• a fontoskodók: azt hiszik, nélkülük megáll az élet. Görcsös kényszerrel próbálják bizonyítani (leginkább saját maguknak) nélkülözhetetlenségüket. A legirritálóbb alfaja, aki mindezt ilyen mártírkodó pofával adja elő: ő, aki s cégért dacol a covid-veszéllyel és nyomja keményen. Senki sem kéri tőle...
• a control-freakek: leginkább főnökök, akik nem bíznak az embereikben, kollégáikban. Bár ezt jól is teszik, erre hivatkozva nem csak ők járnak be, de az embereiket is erre kényszerítik finomabb-nyíltabb zsarolásokkal (de persze valami álszent szöveggel, hogy "jobb a csapatszellemnek"). A leggázabb ezekben a sztorikban, amikor ráadásul a főnöknek van egyébként saját, külön irodája, míg az emberei szívhatják egymás vírusait az open-office-ban,
• a szociális függők: ezek az állandóan jópofizó,szószátyár alakok, akik folyamatosan kollégáik idején és türelmén élősködnek. Ezeknek egy nap egyedüllét otthon súlyosabb, mint utána egy hét az intenzívosztályon, ezért nyilván bejárnak. Nemcsak szánalmasak, hanem mivel folyamatosan keresik a többiek társaságát, még külön fertőzésveszélyesek is. Külön irritáló alfaja a magát állandóan kellető szűzkurva kolléganő,
• akik utálják a családjukat: otthon nyomasztja őket az asszony, nyúzza a gyerek. Mondjuk ezek legalább többnyire valami félreeső helyre vonulnak el magukba, hogy élvezzék a nyugalmat, és nem zavarnak sok vizet,
• akik szar helyen laknak: élhetetlen agglegények, saját maguk ellátására alkalmatlan mamakedvencei, elfajzott háziasszonyok, akik képtelenek rendesen berendezni otthon a lakást. De náluk legalább érthető, hogy az olyan kényelmi szolgáltatások, mint a céges tea, a vízforraló a konyhában, meg a kólaautomata bevonza őket az irodába.

Ez talán már meg is magyarázza, hogy a víruson kívül mi tart minket még vissza az irodába járástól: hát az, hogy amúgy is csak a gáz arcok járnak be. És most rajtatok a sor, drága irodai gerilla harcostársaim, fejtsétek ki kommentekben, mit gondoltok a covid-alatti irodába járásról!

Egész héten alig volt kedvem bármit is csinálni, dolgozni meg aztán pláne, és ebből a már-már kataton állapotból villámként hasított belém a felismerés, hogy "basszameg, ha az indexet lekapcsolják, akkor mi lesz a Munkakedvvel"? Mármint a Bloggal? (A munkakedvem miatt nem aggódom, hiszen az már meghalt 15 évvel ezelőtt, amikor először kezdtem el dolgozni). 

Ránk ki gondol? Most akkor mi lesz?

Valljuk be, drága irodai gerilla harcostársaim, hogy egészen kiváló hetek állnak mögöttünk. Igen, nekünk, tét nélküli, bürokratikus jellegű munkát végző, mizantróp irodai patkányoknak igazi paradicsomi állapotokat hozott el a koronavírus. Mert hát nézzük csak meg, mit adott nekünk a home-office kánaán:

- az otthonról dolgozásnak köszönhetően korlátlanul lehet otthonról "dolgozni" is, vagyis önfeledten netezni, filmet nézni, vagy akár ebéd után lefeküdni szunyókálni egyet az amúgy ilyenkor szükséges elterelő fedőtevékenységek nélkül. És közben, hogy egy klasszikust idézzek: "senki nem szól ránk",

- nem kell találkozni az irritáló kollégákkal, sem a liftben, sem az irodai konyhában, ha pedig online mégis nyaggatnának, akkor sem kell a jól ismert technikákat alkalmazni a lerázásukra, csak simán kihúzzuk az internetet 1-2 órára,

- nem kell különféle praktikákkal megpattannunk az unalmas meetingekről. Ehelyett call közben egyszerűen végigfekszünk az otthoni kanapén, nyitunk egy böngészőt, végigpörgetjük közben a bulvársajtót vagy előveszünk egy könyvet, szundítunk egyet, ilyesmi - ha pedig a nevünket halljuk, bedobjuk, hogy "there was a problem with my line, could you repeat your question?"

- nem kell a gusztustalan rettenet munkahelyi retyót használni, így kimaradnak a nagy irodai székletürítések, és nem mi leszünk a munkahelyi kakilóember,

- és hát megteremtődött a mindentvivő "szuperkifogás": a karantén miatt minden lelassul, minden határidő kitolódik, vagyis amit meg kellene amúgy csinálnunk, a valóságban még azt sem kell.

Azt kell, hogy mondjam, hogy ilyen jól még sose éreztem magam - ez az időszak úgy fog bevonulni a történelembe, mint az irodai gerillák aranykora. Persze van lelkifurdalásom is emiatt és sajnálom azokat, akik most megbetegszenek és meghalnak, és drukkolok nekik. De közben megtölt az a szomorkás-mélabús érzés is, hogy ennek a jóvilágnak hamarosan vége lesz, és mehetünk vissza a balettbe, a csilivili irodaházainkba ugrálni.

És most rajtatok a sor, drága irodai gerilla harcostársaim: ti hogyan töltitek a napjaitokat a házi őrizetben?

Na, hogy tellik a kari drága irodai gerilla harcostársaim? Otthon zabáltok a tévé előtt és már nagyon hiányzik az iroda, mi? :PPPPP

Akkor nézzétek meg a "Hivatali karácsony" (Office Christmas Party) című rettenet prosztó vígjátékot, Netflixen fent van. 

Vicceltem csak, meg ne nézzétek ezt a fost, annyira gagyi egy igénytelenség az egész, hogy a privát időtökből ne áldozzatok rá, az ilyeneket nézzétek inkább az irodából munkaidőben! Addig is fussátok át az ünnepekhez írt kiváló korábbi posztjainkat, a "Két ünnep között dolgozni zsír!"-t, és az "Reális újévi fogadalmak a munkahelyeden"-t.

Amikor kicsi voltam, nagy kihívásokat állítottam magam elé: magamnak akartam a Nobel-díjat, olimpiai aranyérmet és az Oscar-díjat. Ezek közül menet közben végül mindegyiket elhagytam, hogy az irodai semmittevés koronázatlan királya legyek. Sajnos időközben megtapasztalhattam, hogy ezen a téren is kíméletlen harc megy az elsőbbségért, és bármennyire is feketeövesnek tartottam magam, rájöttem, hogy legfeljebb barnaöves vagyok a sok danos mesterek között. De tanulni sohasem késő!

Valamiért a népek szeretik a bűvös hármas számot: a király és három lánya, triatlon versenyek és a többi… de van bizony „triple crown” a motorsportban, színművészetben (Oscar, Emmy, Tony) is.

Legjobb persze saját versenypályánkon játszani, ahol mi alkotjuk a szabályokat. De az általam életre hívandó új irodai kihívás esetén nagyvonalú leszek és a nyájas olvasókkal közösen alkotom a szabályokat. Gondolom, mostanra már mindenki ég a tűztől, hogy előhozakodjam a farbával: vajon mi ez a szenzációs új irodai kihívás?

Először a sportág összetevőiről. A 3K kihívás az én három kedven irodai tevékenységem: kávé, kaka, kondi. Ha ez a három megvan, akkor indul igazán a napom. A sorrend lehet tetszőleges. Az ördög pedig a részletekben rejlik, ezért nagyon fontos a szabályok pontos betartása. Mi számít például kondinak? Futás, sulyzózás…? Milyen minimum időtartamban? Otthon, vagy teremben? Részemről kondinak minősül az edzőteremben töltött legalább nettó 30 perc. Itt ugye máris helyzeti előnyben vannak azok, akik esetében mondjuk az irodájukhoz közel található konditerem. Mi számít kávénak? Gondolom, ez a legegyszerűbb. Lehet kávézó. otthoni és irodai. De mondjuk azt, hogy a kávé elfogyasztása történjen munkaidőben és elfogyasztása előtt vagy után az irodába érkezésig maximum 15 perc telhet el: vagyis az otthon behörpintett kávé nem számít. A kaka mennyiségére és minőségére nincs előírás. A kinyomás számítson, vagy a felette történű 20 perces relaxálás és hírolvasás vége, vagyis a terem elhagyása? Nagyon jó kérdés (hiszen én tettem fel)! Ide kapcsolódik a következő bekezdés. A sportág külön szépsége, hogy az egyes tevékenységek gyakran egymástól függetlenek (mint ha szellemi és fizikai sportokat ötvöznénk!). Nálam például a kávé és a kondi jótékony hatással vannak a székletürítésre, de valakinél szorulást is okozhat… ráadásul tele kakával nehezebb sportolni. Megannyi létkérdés!

 Első típusú kihívás lehet a 3K teljesítésének időpontja. Nálam ma a sorrend kondi, kávé, kaka volt, 9:17-es szintidővel (de valahogy a munka motorját mégse sikerült beindítani – ugyanakkor az irodai elégedettségem az egekben!). És persze lehet tornamenteket indítani: egy teljesítés egy pont. Ki képes összegyűjteni először 1, 3, vagy akár öt pontot egy héten? Nemzetközi versenyeket is lehet indítani. Vagy akár lehet összetett pontozásos verseny, ahol számít a futás mennyisége, a trónolás hossza, a kaka mennyisége, vagy plusz kávé plusz pontért…

Nagy kérdés persze a kihívás nemzetközi elnevezése… erre ezennel pályázatot írunk ki olvasóink között, valamint kérem szépen mindenkitől a mai teljesítés időpontját is megadni! Figyelem, nem a győzelem, hanem a részvétel a fontos, nem kell szégyellni a kései, akár esti teljesítéseket sem!

Itt a nyár, tikkad a munkakedv, és közben szép lassan mindent elborít a klímapara. A kérdés, mihez kezdjük ezzel mi, irodai rabszolgák. 

Legelőször is a legfontosabb, hogy őrizzük meg a hidegvérünket és maradjunk profik. Szóval akár szétizgulod magad a klímaváltozás miatt, akár inkább úgy állsz hozzá, hogy legszívesebben egy műanyag szívószállal vernéd agyon Greta Thunberget, profi munkakerülőként egyetlen szempontot kell valójában mérlegelned: mit hoz ez a konyhára a lógásban?

A klímaváltozás ilyen szempontból valóságos aranybánya, hiszen a munka, mint minden emberi tevékenység, már önmagában is hatalmas karbonlábnyommal jár. Tehát a kevesebb munka elérése érdekében mindig hivatkozhatunk a bolygó védelemére. Lássuk a legalapvetőbb húzásokat:

1. Külföldi utak.  Kurvára eleged van már a headquarterbe vagy egyéb külföldi irodákhoz tett fárasztó, időrabló business tripekből? Meg, hogy ezekről mindig csokit kell hoznod a kollégáidnak? Hát, épp kapóra jön akkor, hogy szerencsére a repülőutak a legbrutálisabb klímagyilkosok, erre mindig lehet hivatkozni, hogy miért legyen inkább az egészből egy - könnyen mute-olható - Skype-meeting.

2. Home office. Milyen jó lenne, ha a munkát nem súlyosbbítaná még tovább a köcsög kollégák jelenléte? Nos, a home officenál nincs is zöldebb dolog: ilyenkor idézzük fel nyugodtan, hogy az otthonmaradáshoz nem kell felszállni a dízelgőzt okádó buszokra, vagy állni órákig a dugókban és telenyomni a várost kipufogóval. De ha az érdekünk úgy kívánja, hogy inkább a home office ellen kell érvelnünk, az is sima ügy: a cégben úgyis menne a klíma/fűtés, akkor inkább jöjjön be mindenki, legalább otthon nem kell ezeket járatni.

3. Többi céges CSR-álszenteskedés kiszorítása. Korábban már megemlékeztünk róla, milyen végtelenül irritálóak a céges CSR-átverések. A zöld propaganda remek kifogást ad arra, hogy ezekben már miért ne vegyünk részt: elvégre aki egész évben buzgón különgyűjtötte a műanyagot, az már elég jóember-pontot szedett össze ahhoz, hogy kimaradhasson az árva kismacskákért szervezett karácsonyi sütisütésből.

4. Új céges autó. De most komolyan, milyen rohadt klímagyilkos vállalat tesz még mindig benzines kocsit a megbecsült alkalmazottai segge alá? Vagy még rosszabb esetben dízelest, irgalom anyja, ne hagyj el! Adjanak minimum valami új menő hibridet!

Szóval kevesebb munka = kevesebb klímaterhelés, ezt az érvet gyakorlatilag minden helyzetben alkalmazhatjuk. Nagyon kell azonban figyelni arra, hogy az ilyen buzgómócsing zöld barmok nehogy olyan környezetkímélő változásokat is keresztülnyomjanak, ami a mi kényelmünket csorbítaná, például mondjuk erre hivatkozva kikapcsolnák kedvencünket, a munkahelyi liftet. Az ilyen aljadék kísérletek elhárítására nyugodtan használjuk a Greta Thunberg-i érvet: nem az egyéni felhasználón kell leverni a zöld port, a politikusok és a döntéshozók a hibásak!

Még egy jó tanács: esetleg néhányotokban felmerülhet, nem jártok-e el túlságosan képmutatóan, ha állandóan és gátlástalanul a bolygóra hivatkoztok a munka elkerülése érdekében. Emiatt senkinek ne legyen lelkifurdalása: olyan pofátlanul álszentek, mint zöldpropagandával a kőkemény profitérdekeit elleplező multi munkaadóitok, valószínűleg úgysem bírtok lenni.

És most rajtatok a sor, drága irodai gerilla harcostársaim, ti hogyan használnátok lógásra a klímakatasztrófát? És persze mindenkinek szinvonalas, környezettudatos alibizést kivánok a mai napra!

Itt a tavasz, dagad a munkakedv, így ismét becsekkol kedvenc anti-karrier blogotok, ahol végre nem hazudnak a képetekbe a munka világáról. A mai nap arról a neked örömteli, számunkra viszont meglehetősen büntető pillanatról lesz szó, amikor végre felmondasz és az utolsó napodon ellenállhatatlan kényszert érzel, hogy írj egy búcsúlevelet a kollégáknak. Persze olyan is előfordulhat, hogy nem egészen magadtól vagy kénytelen távozni, de itt most nem erről lesz szó: hiszen akkor amúgy is inkább a lúzerek blogjának, legyőzött ősellenségünknek, a Munkahelyi Terror blognak lesz érdemes írnod, nem pedig a céges all-staff levlistára.

Sokévnyi irodai patkánykodással a hátunk mögött azt kell mondanunk, hogy sajnos a munkahelyi elköszönő levelek pont olyan unalmasak és színtelenek, mint kollégáink túlnyomó többsége, akik miatt olyan elviselhetetlen bejárni a kőfejtőbe. Úgy is mondhatnám: madarat tolláról, irodai rabszolgát elköszönő emailjéről... Mert hát mit is vagytok képesek többnyire kiizzadni magatokból:

1) A közhelypápa.  "Köszönöm az éveket, nagyszerű kollégák között, rengeteget tanultam, a csapat volt a legjobb, büszke vagyok, hogy, és most mégis elérkezett az idő, stb. stb.". Fájdalom, halálhörgés, unalom. A legtöbb ilyen nyomorultnak visszaírnám, hogy légyszi, soha, de soha ne írj le többé semmit! Nem, tényleg ne. És akkor van még az az alfaja is, aki az egészet súlyosbítja egy Gandhi vagy Martin Luther King idézettel. 

2) A duplacsavaros sablonos. "Nem szeretném a szokásos közhelyeket elsütni, sokan leírták már, nem akarom ismételgetni...", aztán mégiscsak elsüti, leírja, elismétli. Ezt azok a félkegyelműek írják, akikben van ambíció, hogy különlegesebbnek látszódjanak a többi félkegyelműnél. Ezek a rohadékok idézetnek is - ha tesznek bele - valami különlegesebbet, egyedieskedőbbet választanak, például Bődöcs Tibort, hiszen milyen jópofa, hát erre aztán tényleg senki sem gondolna egy céges búcsúlevélben. Pedig amit ők csinálnak, valójában az a konformizmusnak az igazi csúcsa. 

3) A minimalista. Ez abban különbözik az előzőtől, hogy röviden beharangozza ugyan, hogy nem akar nagyon búcsúzkodni, és aztán tényleg rövidre is zárja egy "a linkedinen megtaláltok, szevasztok"-kal. Ez legalább lényegretörő, és nem rabolja az időnket, de itt is felmerül a kérdés: végül is szegényebb lenne a világ, ha ez az email nem születik meg? A linkedinen enélkül is mindenkit megtalálnak.

4) A nosztalgiázós. Aki véget nem érő, szószátyár sztorikkal traktál, hogy amikor a Zsoltival két hónapig minden hétvégét végigéjszakáztak, nade milyen jó pizzákat rendeltek közben, meg a sarki dögkútban mennyire bírták a pincérnőt, vagy amikor a főnök az egész csapatot elvitte az Aquaworldbe, blablabla. Ezek többnyire az ember idején és energiáin legdurvábban élősködő arcok, örömünnep, ha végre kilépnek.

5) A sértett. Aki még egy utolsó rohammal a cégre szabadítaná világmegváltó gondolatait arról, hogy kellett volna a dolgokat jobban csinálni, de persze mivel nincs vér a pucájában a nyílt kritikához, ezért inkább csak ilyen finomkodó célzásokat tesz. Ilyen erővel azt is írhatná, hogy azért mentem el, mert nem vettetek komolyan. Most kinek hiányzik ez?

6) A gyáva. Annyiban különbözik a sértettől, hogy neki még világmegváltó gondolatai sem voltak, csak nem érti, miért nem lett itt CEO 4 hónap alatt, ezért úgy érzi, nagyon kibasztak vele. Mivel nem mer beszólni, ezért mindenféle obskurus filmekből vett, senki által nem ismert idézeteket ír le - félig, hogy "csak az értse, aki tudja miről van szó". Persze kb. senki nem érti, de este már büszkén meséli a haveroknak, hogy mekkorát beolvasott még a végén a köcsögöknek.

7) A botrányos. Én hosszú pályafutásom alatt egy ilyet láttam, aki tényleg nyíltan, mindenki előtt elküldte a volt főnökét a halál faszára, elhordta inkompetens, nyominger szánalomtömegnek, stb. Na, ezek legalább tényleg viccesek és utána még napokig lehet csámcsogni rajtuk, csakhát ilyen szociopata vadbaromból nincsen olyan sok a kilúgozott multikörnyezetben..

A Munkakedv Blog tippje: ne írjatok búcsúlevelet egyáltalán. Akivel jóban voltatok valamiféle közös lógás, egymásnak falazás, stb. okán, attól köszönjetek el személyesen, de higgyétek el, a többiek nem kíváncsiak a vélhetően amúgy is meglehetősen közhelyes gondolataitokra.

És most rajtatok a sor, irodai gerilla harcostársaim, írjátok meg a kommentekben, hogy ti milyen típusú búcsúemaileket kaptatok / írtatok. És persze pörgessétek a munkakedv számlálót! (És légyszi kattintsatok már azokra a kurva reklámokra, mert soha nem fogok tudni így kiszállni a mókuskerékből, ha ez a blog is 50 forint reklámbevételt termelt ki két év alatt).

Ég a napmelegtől a kopár szik sarja, tikkadt irodai rabszolga nyájak pedig szétunják magukat a jólhűtött irodaházaikban. Ma egy nagyon fontos témával jelentkezünk, amit mindenki elhallgat előttetek: a főnökké válással. Ha öltönyös gályarab vagy és nem teljesen debil, továbbá a munkába való beleszarást elég ügyesen csinálod, akkor jó eséllyel előbb-utóbb eljön az a pillanat, amikor megkínálnak valami előléptetéssel és főnökséggel. A karrierblogok szerint ez egy katartikus pillanat, az aratás ideje, életed egy lokális csúcspontja, stb. - még szerencse, hogy mi tudjuk, hogy a karrierblogok a legnyomorultabb fakenews gyárak.

Rutinos irodai gerilla minden munkahelyi eseményt aszerint értékel, hogy ez mennyi többletmunkát hoz a konyhára, így van ez a főnökké való előléptetéssel is. Persze amíg az ember fiatal vagy agymosott baloldali aktivista, addig hajlamos azt hinni, hogy a főnökké válás egyenlő a belépéssel a privilegizált kasztba, ahol az ember középkori földesúr módjára egész nap csak a hedonista élvezetekkel (including az alattvalók kedvtelésből való terrorizálása, vagy az ún. "első metoo# joga", stb.) foglalkozik, a munkát pedig megcsinálják helyette a parasztok, Ez talán a CEO-szinten tényleg így is van, de sajnos minket nem oda neveznek ki, hanem kisfőnöknek vagy középvezetőnek. Az igazság pedig az, hogy ezeken a szinteken többet és stresszesebben dolgozol, mint előtte csicskaként. Az okok a következők:

1) Többé nem csak a saját, hanem az embereid munkájáért is felelős vagy: hiába lettél főnök, attól még neked is maradt főnököd (ha más nem, a köcsög ügyfelek). Ezek valami furcsa oknál fogva téged tartanak felelősnek azért is, ha az embereid basznak el valamit. Ráadásul többnyire a "kassza kulcsát" sem adják oda: mivel a munkáltatói jogokat még középvezetőként sem te gyakorlod, ezért a szar embereidet sem kirúgni nem tudod, sem a jóknak fizuemelést adni. Ezt persze a kisköcsögök is tudják rólad, eszerint is fognak pedálozni a tőled kapott munkákon,  

2) Foglalkozni, beszélgetni kell az embereiddel: a munkahelyen a legelviselhetetlenebb pestis a kellemetlen kollégák jelenléte, többségük még a munkánál is rosszabb. De legalább a zseinális, "Hogyan szabaduljunk meg a zavaró kollégáktól?" posztunk óta tudjuk, hogyan rázzuk le őket a faszba. Na, ha vezető vagy, az ott tanult praktikákat egyszerűen nem tudod alkalmazni: muszáj vagy beszélni az embereiddel, különben még annyira se csinálják meg a melót, és annak következményeiként pedig lásd: egyes pont. Sőt, bármenyire is perverzen hangzik, néha kénytelen vagy te keresni a nálad is sokkal debilebb beosztottaid társaságát, hogy megértess velük olyan dolgokat, amiket egy értelmesebb óvodás is tud már.

3) Fogadnod kell az alulról jövő seggnyalást, miközben továbbra is kötelező a fárasztó felfelé való nyelvcsapkodás: trükkös céges karácsonyos ajándékozás, átlátszó verbális hízelgések, ez annyira kellemetlen, hogy még írni sincs kedvem róla, Mondjuk legalább a céges focin a kisköcsögök hagynak téged, a főnököt is gólt rúgni. 

4) Az időd jelentős részét a főnökséggel járó tréningek, meetingek és egyéb események töltik ki: ezeken pedig eszméletlen mennyiségű kreténséget kell végighallgatnod, fontoskodó, hányingerkeltő emberektől. Egyszer ezekről is írok egy posztot. Külön alfaja ennek a kategóriának az üzleti út, amikor a külföldi headquarterbe kell kijárnod a fejtágításra, ráadásul az embereid még azt is elvárják, hogy innen hozz nekik mindenféle csokikat meg egyéb ajándékokat. Tudod mit? Get up, stand up és lófaszt ne hozz nekik!

5) A jó fej beosztottaid ugyanolyan kemény irodai gerillák, mint te voltál, a rossz fejek meg debilek. Az előbbiben azért nem lehet megbízni, mert ugyanolyan dörzsölten csalja el a munkát (leghorrorabb esetben pl. olvasta a Tudomány a munkakerülésben rovatunkat is!), mint te fénykorodban, az utóbbiban meg azért nem, mert enélkül is képes bármit elcseszni.

És most hozzátok szólnék, drága irodai gerilla-terrorcsoportvezető harcostársaim: nektek hogy jön be a főnökség?

...akkor talán nem utálna annyira dolgozni, bár nem biztos, lehet, hogy a focisták is halálra unják magukat a munkahelyükön, a stadionokban. Pár évvel ezelőtt volt már egy posztunk arról, miben hasonlítanak az irodaházak öltönyös gladiátorai a focistákhoz ("Focista viselkedés az irodában", olvasható: itt), azonban ma egy másik szempontból világítanám meg a témát.

A focista munkában az egyik legjobb dolog, hogy az ilyen sportfogadási oldalakon emberek ezrei kötnek fogadásokat arra, hogyan fogsz játszani - vagyis tulajdonképpen: dolgozni - aznap este. Pl. Ronaldó gólt lő az első félidőben (odds: 1:10). Vagy: az első bedobást Anglia végzi el (odds: 1:2,3). Ilyenkor ha Ronaldó tényleg lő egy gólt, pár szerencsés fickó nyer 100 eurót a feltett 10-re, a többiek meg veszítenek. Pedig C. csak a munkáját végezte. Azért ez elég menő.

Hogy nézne ki mindez, ha az irodai munkások alakításaira is lehetne fogadást kötni? Mik lennének a megtehető események? Valami ilyesmik:

- Irodai Gerilla beér a munkahelyére fél 10 előtt,

- Az első 20 percben ÉS még a Nyúlontúl blog előtt nyitja meg a munkahelyi mailboxát,

- Délelőtt legalább két munkaemailt megválaszol,

- Lehozza a hétfőt legfeljebb 3 kávéval,

- Negyedóránál kevesebbet tölt a munkahelyi székletürítéssel..(bocsánat, hogy erre a régi posztra mindig hivatkozom, de sajnos ez volt az általatok látogatott leolvasottabb cikk, drága olvasóim, ti alantas ösztönlények :))

És persze a csapatra vonatkozó tétek:

- A Controlling Osztály befejez egy heti záró meetinget 1 órán belül,

- 10-nél kevesebb hiba lesz a havi riportban, de a menedzsment legalább kettőt észrevesz belőle.

- Zsírfej igazgató úr lehoz egy conf.callt a head office-szal mute-ra állított mikrofonba mondott "és a faszom nem kéne?!" nélkül.

Ha jobban meggondoljuk, ezek pontosan olyan véletlenszerűen eldőlő, nyitott események, mint hogy Messi lő-e gólt szabadrúgásból, bár elismerem, nem mindegyik olyan látványos. Fejvadászok, némi jutalékért vállalom a leszerződést bármelyik gambling site-tal! 

Újra itt a blog, ahol elmondják a munkáról AZ igazságot. A mai napon forradalmi módon a munkáról széleskörben elteredt ősrégi, klasszikus, agyonismételt közmondásokról rántjuk le a leplet. Ezeket lényegében csecsemőkorunk óta igyekeznek minden fórumon és fronton belénk verni, először az iskolában, aztán a munkahelyünkön. Még, hogy tapasztalat meg bölcsesség! Én azt mondom, elég az agymosásból, nézzük, hogy is vannak ezek a dolgok valójában!

Mondás 1: "Jó munkához idő kell".

A Munkakedv Blog szakvéleménye: Lassú munkához viszont még több idő, ráadásul amíg még az eredeti feladaton piszmogunk, addig sem osztanak ránk újat.

Mondás 2: "Aki nem dolgozik, ne is egyék".

A Munkakedv Blog szakvéleménye: És akkor romoljon meg az a sok kaja a nagyobb irodaházak menzáin és a környékbeli éttermekben? Ez kinek állna érdekében?

Mondás 3: "Hamar munka ritkán jó".

A Munkakedv Blog szakvéleménye: Viszont legalább gyorsan készen van és akkor több időnk van internetezni.

Mondás 4: "Ki korán kell, aranyat lel."

A Munkakedv Blog szakvéleménye: Aki korán kell, annak még hamarabb elmegy a kedve a munkától, ráadásul hiába érsz be hamarabb, attól még többnyire ugyanúgy bent kell maradnod a többiekkel gályázni zárásig, különben lustának gondolnak. Helyesen: aki korán kel, többet van bent az irodában!

Mondás 5: "A munka nemesít"

A Munkakedv Blog szakvéleménye: F+++ság! Ki akarna nemes lenni, ha lehetne nemdolgozni is helyette?

 És most ti jöttök, drága irodai gerilla sorstársaim, ti melyik sztahanovista mondásról rántanátok le a leplet és hogyan?

Itt a tél, mínuszokban a munkakedv, folytatjuk VERSUS sorozatunkat. Ezúttal a Mikulást, ezt a szerencsétlen fizikai munkást hasonlítjuk össze az üvegkalitkában tartott öltönyös majmokkal. És persze az ünnepekre való rákészülés jegyében nézzétek át a korábbi "Mit vegyünk a kollégáinknak céges karácsonyra?" posztot (spoilerezek: semmit) és a tippjeinket arra vonatkozóan, hogy lehet túlélni az influenzától lebetegedett kollégák között és a gyomorforgató karácsonyi corporate CSR lehúzásokat. Kitartást, drága irodai gerilla barátaim, ti semmirekellő naplopók.

Mikulás	vs	Irodai dolgozók
Állítólag van az évnek egy olyan napja, amikor tényleg keményen dolgozik.		Sokuk az év egy napján sem dolgozik keményen.
Elméletileg emberfeletti munkát teljesít, a valóságban még senki nem látta dolgozni.		Elméletileg emberfeletti munkát teljesít, a valóságban még senki nem látta dolgozni.
Kollégái szarvasok és néhány migráns kinézetű figura.		Kollégái között elég nagy állatok is vannak és (a nemzetközi cégeknél gályázó példányoknál) jónéhány migráns kinézetű figura.
A róla szóló történetek alapján nincsenek anyagcserére utaló fizikai szükségletei munka közben.		Gyakran szarik a munkahelyén.
A kéményen közlekedik fel és le.		Rémálmával, a munkahelyi lifttel közlekedik fel és le.
Sokan kérnek tőle mindenféle dolgokat, többnyire hiába.		Sokan kérnek tőle mindenféle dolgokat, a nagy szervezetben dolgozó rutinosabb példányoktól többnyire hiába.
Munkáját annyira szereti, hogy a nyugdíjkorhatár fölött is maradt a melóban.		Alig várja a nyugdíjkorhatárt.

Amúgy ha tetszik ez a formátum, a kommentekben lehet még kérni alanyokat a versus sorozatba.

(Az alábbiakban rendhagyó írás következik, drága irodai gerillák! A multinacionális cégeknél gályázók története megihlette az államapparátus semmirekellőit is, egyik névtelenséget kérő példányuk osztotta meg sikertörténetét. Enjoy!)

"Íme a titkos recept, amikkel az idióta karrieroldalakon sosem találkozol: megfejtjük a titkot a nyugodt és kényelmes élethez! Dobd ki a picsába a sablon CV-det, felejtsd el a sorbanállást és az idióta HR interjúkat! Megmutatjuk az utat, hogyan legyél ejtőernyős!

Propozíció

Ejtőernyős vagyok. Egy állami vállalatnál. Évi közel 20 millió forintot keresek. Bruttó. Sokat utazom, bár valójában ezek az egynapos repülős üzleti utak valamelyik közeli ország fővárosába rettenet szarok, még ha néha az ember meg is toldja egy kis városnézéssel, akkor is. Szép nagy házban élek, van több lakásom, persze azért hitelre, de a bérleti díjak összege jóval nagyobb, mint a hiteltörlesztőké. Nem élek nagy lábon, elég nekem a Mondeo kombi is, abba befér az asszony a gyerekekkel. Jó éttermekbe járok, már végigettem a gomijo első 20 helyezett éttermét, igazából már untat is a fine dining. Ha valaki megszponzorál, szívesen megmondom, mi a kedvenc helyem. Lényegében mindenre van pénzem. Egyszóval jól élek, jól érzem magam a bőrömben.

Az én utam

Mindig is a személyes példán keresztül történő tapasztalat átadást preferáltam. Hogyan lettem sikeres ejtőernyős? Nem biztos, hogy az én utam a legjobb példa, vannak, akik nálam gyorsabban haladtak, és vannak, akik jóval messzebbre jutottak. Az én elvem az, hogy lassan járj, tovább élsz. Vannak, akik üstökösként föltörnek, de aztán gyorsan kilobbannak, és aláhullanak, kegyvesztetté válnak. Kerüld el ezt az utat.

Magamról annyit, hogy a sima modor híve vagyok. Bele tudok menni persze számomra fontos vitákba, nincs az a felettes, akinek úgymond ne harapnám el a torkát, nekimegyek bárkinek, ha nagyon megszorongatnak, de kifejezetten nehéz kihozni a sodromból, mert valójában a legtöbb munkahelyi konfliktusba beleszarok. Inkább laza modorban networkingelek, egy kis kellemes ebéd itt, egy jó kávé ott, számomra kedves munkák „cherry picking”-je, szép öltöny, igazán drága és ápolt cipő, barátságos előreköszönés a recepciósnak is, mindenkinek a liftben, hölgyeket előreengedni satöbbi. Szóval legyél könnyed, laza, elegáns, tisztelettudó.

A legtöbb ejtőernyős nem hülye: jó egyetemről jött, tanult, akár szorgos és. Az intelligensebbje tudja magáról, minek köszönheti a pozícióját. De ha már ott vannak, sokan odateszik magukat, és jól is csinálják, amit csinálnak. Mindig az OTP egyik reklámja jut eszembe: a bizalom fontossága. Egy adott pozira ha beküldenek 50 önéletrajzot, abból 20 szemét, a maradék 30 ember pedig tökéletesen helyettesíthető egymással. Mi az ami kiemelhet? Ha ismernek. Ha bíznak benned. Ennyi.

Kétféleképpen lehetsz ejtőernyős: ha jó helyre születtél, vagy ha lázasan networkolsz, fontoskodsz. A harmadik a szerencse. A szerencséhez kitartó próbálkozás, pléh arc és … és szerencse kell. Én évekig rohadtam egy multinál PR-osként. De néha írtam egy-egy úgynevezett PITCH-et egy-egy fontos embernek. A PITCH egy nagyon fontos angol szó: az a pizonyos 15 perc, amikor rettenet kevés idő alatt el kell adnod magad. Szóval az egyik ilyen bepróbálkozásom sikerrel járt, bejutottam a nagy emberhez, pozíciót kaptam. Lényegében az utcáról. Mert jól meg tudtam szólítani. Bárkit meg lehet szólítani. Miután bizonyítottam, ez az ember aztán beültetett a mostani fontos pozíciómba.

Hogyan tovább?

Ahogy a Bibliában is meg van írva, 7 bő esztendőre jön a 7 szűk esztendő. Nem vagyok benne biztos, hogy a jó világ örökké tart. De egy politikai váltásnál nem csak téged basznak ki, hanem azt is, aki bruttó 300-at keres. Akkor meg miért ne keresnél jól? Gyűjtsél, halmozz fel, élj jól! Akkor lesz tartalékod a szűk esztendőkre is. És építgesd a networködet, ki tudja ki mire lesz jó annak idején.

 Összefoglaló, az ejtőernyő-aspiránsok tízparancsolata 

1. tanulj, képezd magad: egy jó pedigré mindig jól jön
2. kezdd időben a kapcsolatépítést, fontoskodást – ne 35 évesen kezdj el fontoskodni – ki tudja, hátha eszébe jutsz valamikor valakinek
3. legyél tagja valamilyen szervezetnek – de olyannak, amelyikből hasznod is lehet
4. legyen stílusod, öltözz jól, legyél udvarias
5. legyél proaktív, kezdeményezd a seggnyalást
6. legyen valami egyedi képességed: pl. a srác, aki jól ismeri a középkori francia kolostorépítészetet, vagy aki a banki kockázatkezelést, esetleg az Excel programozást
7. ha megkapod a pozit, viselkedj úgy, mint aki ezt kiérdemelte. Ne szerénykedd túl a dolgot
8. szánj megfelelő időt az ebédekre, kávézásokra, de a a napi bruttó 8 munkaórát ne lépd túl
9. válogasd meg a partnereidet, idiótákra ne pazarolj időt – hatékonyság!
10. ha kettesben maradsz magaddal és a tükörbe nézel, röhögj egy nagyot magadon!

Egy új formátummal próbálkozunk. Indul a "versus" sorozat.

Orvosok vs Irodai patkányok Más emberek életéről és életminőségéről döntenek Munkájuk az égvilágon semmire nincs hatással A filmekben sokszor ábrázolják őket pszichopatának vagy hősnek, joggal A filmekben gyakran ábrázolják őket pszichopatának vagy semmirekellőnek, joggal Sokat dolgoznak, kevés pénzért Sokat "dolgoznak", nem olyan kevés pénzért Beteg emberek veszik körül őket a munkahelyükön "Beteg" emberek veszik körül őket a munkahelyükön Az ujjukat néha bedugják a paciensek végbelébe Excelezés közben az ujjukat gyakran bedugják az orrukba Tudnak receptet írni Tudnak facebookon chatelni, miközben egy exceltáblát töltögetnek, míg a hattérben megy egy conf call és egy youtube videó Fehér köpenyben és sztetószkópban dolgoznak Az elején, amíg még lelkesek, öltönyben és nyakkendőben dolgoznak, később jön a kigombolt ing, még később a kigombolt és gyűrött ing

Ja, és légyszi, kattintsatok már azokra a kurva reklámlinkekre az oldalon, mert a múltkori 20 ezer letöltést generáló kézfogásos poszt után is csak összesen 124 forint hirdetési bevételem generálódott. Nem akarok tovább dolgozni, viszont ehhez meg kell gazdagodnom!

Ma egész délelőtt nem volt kedvem dolgozni. Vannak időszakok, amikor hullámokban tör rám a nem-dolgozhatnék. Már egészen tökélyre fejlesztettem az ilyen időszakok átvészelését. Órákon át tudok kihúzott egyenes derékkal, okos, nyílt tekintettel az internet legposványosabb bugyraiban böngészni. Ilyenkor vigyázom arra, hogy ne engedjem el magam, ne tespedjek el látványosan, hanem feszült figyelmet, összpontosítást mutassak.

Számos módon el lehet ütni az időt a legtöbb állásban egy multinál, kezdve a netes szenny, blogok és fórumok böngészésével, a félórás mobilnyomkodós székletürítéssel, a másfélórás egészségügyi sétával összekötött ebéddel, a napi tíz kávézós cigarettaszünettel, flörtölgetéssel, vagy akár az üveges szemmel távolba révedező álmodozással.

A fenti megoldások közül ma az álmodozást választottam. Reggel először arról álmodoztam, hogy én vagyok a miniszterelnök úr veje, és életem végéig nem kell dolgoznom; aztán arról álmodoztam, hogy én vagyok az a replikáns, aki felrobbantja 2020-ban az adatközpontot; aztán arról, hogy én vagyok Neymar és összejöttem Palvin Barbival; aztán egy pár percre Hugh Hefner voltam annak szebb pillanataiban; aztán hatalmas Duna-parti loftlakást rendeztem be; legutóbb pedig tízezres letöltést vizionáltam ehhez a poszthoz. Na ezek közül melyik volt a science fiction? :DDD

Kedves Olvasó, te miről álmodoztál ma munka helyett?

Itt van az ősz, itt van újra, és irgalmatlanul nincs kedvem dolgozni, mint mindig, énnekem - ahogy a költő mondaná. Mai témánk az egyik legelviselhetetlenebb kötelezettség az irodai munkában: a kézfogás.

Hogy mi a baj a kézfogással? Nyilvánvaló: ugye a munkában az egyik legelviselhetetlenebb dolog a kollégák jelenléte, a kézfogás pedig csak tovább súlyosbítja azt, ami amúgy is: hiszen még hozzájuk is kell érni!

Persze most erre jönnek majd ide a takarítók, szakácsok meg az orvosok hőbörögni, hogy ne primadonnáskodjunk már mi üvegkalitkába zárt irodai patkányok, hiszen nekik mennyi mindenhez kell a munkájuk során hozzáérni. Hát nekik azt tudom mondani, hogy egyrészt, nekünk irodai gerilláknak is kőkemény életünk van, másrészt könnyű úgy pofázni, hogy ti legalább legitim módon húzhattok kesztyűt a mindenféle undokság megfogásához, míg nekünk puszta kézzel kell felvenni a küzdelmet az ellennel.

Lássuk az irodai kézfogások top3 legidegesítőbb formáját, és az ellenük való leghatékonyabb védekezési módszereket:

- közvetlen kollégák barátinak szánt kézfogása: talán hihetetlen, de vannak olyan alakok, akik valami perverzió miatt ingert éreznek arra, hogy megfogják a kollégáik kezét minden reggel, valamint lelépés előtt is. Ha egy helyen több ilyen aberrált is van, akkor könnyen kialakulhat a reggeli-délutáni üdvözlő kézfogások szokása, mivel a többség a legminimálisabb csoportnyomás előtt is meghajlik. Ez nagyon gáz. Ha ilyen helyre kerülnénk, mondjuk meg kerek perec, hogy szerintünk ez beteges, és mi nem fogunk kezet csak úgy senkivel. Ennek az az előnye is megvan, hogy utána amúgy se akarnak majd nagyon barátkozni velünk. Azért vigyázzunk, ne szigetelődjünk el: kovácsoljunk koalíciót a kézfogást ellenző csendes mocsárból!

- más osztályokkal való meeting előtt kézfogás: ebben az a jó, hogy itt hivatkozhatunk ilyen egyszeri dolgokra, hogy még vizes a kezem, hogy nem érjük át az asztalt, vagy eljátszhatjuk, hogy éppen beletüsszentettünk a tenyerünkbe, és akkor a másik fél se fogja a dolgot annyira erőltetni. Ráadásul ezzel megadhatjuk a megfelelő alaphangot is a meetingre: "nem haverkodni jöttünk, hiszen ti jó eséllyel épp munkát akartok ránk tolni",

- találkozás ügyfelekkel: hát ezt sajnos végképp nem lehet elbliccelni, a mai világban valahogy mindenki azt hiszi, hogy egy kézfogás a bizalom alapja. Amikor például a magánorvosi rendelőben minden orvos alapból kézfogással üdvözli a pácienst, én meg markolászhatom egy ilyen ember kezét, aki előtte egész nap beteg embereket fogdosott. Szóval nincs mese, ezt a békát le kell nyelni, ügyfélmeeting után meg irány kezet mosni.

Túlreagálnám? Én lennék a fura? Mondjuk azért az jó, hogy néha-néha jó csajokkal is kezet kell fogni. Dehát azért ez sovány vigasz. És most rajtatok a sor, mizantróp, semmirekellő irodai gerilla harcostársaim, írjátok be a kommentekbe, ti kikkel utáltok kezet fogni.

Itt a nyár, tikkad a munkakedv, jómagam pedig amúgy is a legbrutálisabb kiégéssel küszködök már lassan két éve. Mármint, ami a blogírást illeti, mert a munkából már kb. 10 éve kiégtem (ki lehet találni, mióta dolgozom). Na de attól még az érzékeim nem hagynak cserben, és a minőségi munkagyűlölő tartalmat felismerem ellenszélben is:itt van például az Irodai rabszolga facebook-oldal, ami valami kurvajó, ma fedeztem fel, amikor már két órája hiába próbáltam elkezdeni foglalkozni a munkámmal. Azonnal tudtam, hogy drágakő akadt a kezembe, rögtön el is kezdtem olvasni és többször hangosan felröhögtem rajta, egy idő után abba is kellett hagynom az olvasását, mert már nagyon nézegetett a többi droid. "Csütörtök: az "erre már nem lesz időm ezen a héten" első napja." vagy a "Két kollégámmal ebédeltem egy általam csak Dögkútnak nevezett közeli falatozóban." kezdetű sztori, rövid, lényegre törő, eredeti posztok. Zseniális.

Újra jelentkezik a blog, ahol elmondják az irodai munkák világáról AZ igazságot. Mai témánk aktualitását a csúcsra járó Trump-Momentum-Orbán-stb. típusú politikai hiszti adja, ráadásul Schmitt Pál óta nem foglalkozunk politikával és hát amúgy is ezer éve hiánycikk egy rendes, használható útmutató a munkahelyi politizáláshoz a magyar interneten. Tehát a mai kérdés: hogyan érdemes politizálni, politikáról beszélni a munkahelyünkön.

Ehhez először is ismételjük át az alapokat: dolgozni nem csak a munka miatt borzasztó, hanem az irritáló kollégákkal való összezártság miatt is. Ebből következik az első számú tanulság: mivel munkatársaink többsége középszerű, nem igazán tájékozott és nem is túl okos figura bennfentes információk nélkül, ezért rögtön felejtsük el, hogy a velük folytatott, politikai témájú beszélgetésekből bármiféle intellektuális vagy a közjót előremozdító élményünk lehetne. A legtöbbjük nagyjából azt a pár panelt böffenti vissza, amit a haverjai által a facebookra, (többnyire olvasatlanul) belinkelt cikkek címeiben olvasott. Kínos. Unalmas.

Így viszont, hogy szellemi és szórakoztatási potenciált a munkahelyi politizálástól eleve nem várunk, legalább használhatjuk arra, amire minden mást: a munkaelkerülési stratégiáink optimalizálására. Ehhez legelőször is el kell döntenünk, hogy melyik oldalon szállunk be:

- liberális-progresszív: ez elég kézenfekvő választásnak tűnik, mivel a multicégek liberálisak, legalább két okból. Egyrészt a hiper-pc, képmutató multivilágban a hivatalos cégfilozófia is ezt támogatja, hogy minél több helyről, minél olcsóbban tudjanak toborozni a gályára. Másrészt a legtöbb irodai melóhoz kérnek felsőfokú végzettséget (muhaha :DDDD), az egyetemek többsége pedig liberalizmusra nevel (kivéve aki olyan ősember-barlangba járt, mint pl. a BME). Vagyis ha a liberalizmust választjuk, máris teljesítjük a hatékony munkakerülés alapszabályát: olvadj be, ne kelts feltűnést, mert akkor az is jobban feltűnik, ha épp nem csinálsz semmit. Az is jó még a liberális progresszióban, hogy tekintély- és teljesítményelv-ellenes, így a lógásunkat kritizáló hangokat megpróbálhatjuk politikai támadásnak beállítani. Ugyanakkor ez a választás rejt veszélyeket is. Egyrészt sokkal több, a hivatalos cégpolitika miatt rejtőzködő illiberális van minden irodaházban, mint elsőre gondolnánk. Másrészt a főnökök között több a konzervatív, mivel ők jellemzően idősebbek és olyankorra az értelmesebbje kinövi már a naiv idealizmust. Vagyis ha nagy liberálisok leszünk, akkor lehet, hogy fennhangon senki nem fog beszólni, de a valóságban sokkal több embert irritálhatunk majd, mint hittük. Ez nem tesz jót a lógásnak, ezért szerintem max. akkor válasszuk, ha valami konkrét célunk van vele, pl. fel akarunk szedni egy külföldi kolléganőt,.

- konzervatív, jobber:  előnye, amiről az előbb szó volt: bevágódhatunk pár főnöknél, lehet néhány hű barátunk (a jobberek összetartóbbak), aki segít elsikálni ezt-azt. Hátránya, hogy ha nyíltan vállaljuk, akkor mi leszünk a cégen belül magukat nyeregben érző libsik boxzsákja, akinek majd igyekszenek alávágni. Hát kell az nekünk, hogy azért ne tudjunk délután egy jót kummantani a munkahelyünkön, mert valami barom felnyom a főnöknél csak azért mert megmondtuk, hogy nem írjuk alá a Nolimpiás ívet? Ráadásul ha jobberek vagyunk, előbb-utóbb úgy is le fognak fasisztázni vagy kirekesztőzni, ami át is vezet a következő pontra,

-  szélsőjobber, nemzeti radikális: bár nagy a kísértés, hogy az ember a hivatalos cégpolitikával leginkább szembenálló álláspontot válassza, de ne felejtsük az Irodai gerillák kézikönyvének első szabályát: soha ne tanúsítsunk nyílt ellenállást! Igen, tényleg megértem, hogy idegesít a szomszéd íróasztalnál ülő beltenyészett, pedofil fejű brit köcsög, de most komolyan szeretnél diversity trainingre menni? Na ugye...

- zöld, kommunista, újbalos, antiglobber: itt is legyen eszed, egy multinál dolgozol, szerinted ide az emberek nem pénzt keresni jöttek, hogy aztán abból fogyaszthassanak? Az ilyen fenntarthatós bullshitekből csak azokat nyomasd, amik már átkerültek a mainstreambe, mint pl. a Tesla, de eszedbe ne jusson olyanokkal jönni, hogy használjuk kevesebbet rémálmunkat, a munkahelyi liftet. Jobban kiközösítenek, mintha gárdaegyenruhában mennél be. Ez a stratégia max. akkor elfogadható, ha csajozni akarsz vele,

- antipolitikus, "úgyis lop mindegyik": ez is kockázatos opció, mert kollégáid nagyobb része egyet fog érteni veled, de sajnos az aktívan politizáló fanatikusokat kihívod magad ellen. Ha mégis ezt a stratégiát választod, fontos, hogy ne állj itt meg, hanem kovácsold össze a mocsár koalícióját a forradalmárok ellen és érd el, hogy ők legyenek a gáz arcok. Ha nem csinálod, megteszik ők veled. De ez mondjuk kicsit azért melós, talán ezért nem is szimpi nekem.

További kockázat, hogy még ha ki is találjuk az értékteremtést leginkább romboló stratégiát, a megvalósítás kollégáink korlátoltságán bármikor elbukhat. Nekem pl. még 10 éve egy korábbi munkahelyemen kiesett egy Magyar Narancs a táskámból (szégyellem ma már :DDD), amire a kolléganőm megkérdezte, hogy ez valami fideszes újság, ugye...

Szóval nekem az a véleményem, hogy ne politizáljunk inkább a munkahelyen: a munkakerülést illetően alig van benne upside, viszont elég sok kockázattal jár szinte bármelyik stratégia.

És most rajtatok a sor irodai gerilla harcostársaim, ti semmirekellő naplopók, mondjátok el a kommentekben, ti hogyan politizáltok a saját üvegkalitkáitokban!  

Az új év egyúttal az újévi fogadalmak ideje is. Ennek a műfajnak az egyik legidegesítőbb altípusa a munkánkkal kapcsolatos újévi fogadalmak, amikhez a tippeket ilyenkor sajnos szakmányban ontják ránk a net legaljasabb, legmanipulatívabb pöcegödrei: a karrierblogok. Az olyan oldalakra gondolunk, mint például ez is - nem is ajánlanám, hogy a linket megnyissátok, hacsak persze nem a kommentszekciót akarnátok széttrollkodni :DDDDDD.

Normális ember számára a napnál világosabb, hogy a legtöbb ilyen hagyományos (office-)munkával kapcsolatos újévi fogadalom tiszta idő- és energiapocsékolás. A legtöbbnél ugyanis már a célkitűzés is eleve értelmetlen, és persze a megvalósítás is teljesen irreális. Nézzünk ezekre pár példát:

• "Otthagyom végre a szar corporate munkámat, és elmegyek megvalósítani önmagam". Ugye te is érzed, mennyire nevetséges vagy? Ha lenne az életedben bármi komolyan önmegvalósítható, akkor most is épp azzal foglalkoznál, ahelyett, hogy ezt a szennyblogot böngészed...
• "Kevesebbet lógok munka közben a neten és a szociális médián". Végiggondoltad ezt rendesen? Ha kevesebbet neteznél a melóban, akkor sokkal gyorsabban végeznél a feladataiddal, és akkor mi lenne? Vagy hamarabb mehetnél haza, és akkor mindenki azt gondolná, lusta vagy, vagy pedig munkával kellene kitöltened a felszabaduló időd. Egyik rosszabb, mint a másik,
• "Többet / lelkesebben / jobban dolgozom". Ugyan már, úgyse fogsz,
• "Figyelek a work/life balance-re". Az van, hogy a valóságban ezt is a munkáltatók találták ki, hogy még eredményesebben, többet és jobban gályázzál nekik. "Work/life balance" is the new "work harder". Az igazság az, hogy a work/life hányados ugyanolyan, mint a szálló por koncentrációja: nem határozható meg olyan alacsony küszöbértéke, amiről biztosan ki lehetne jelenteni, hogy az alatt még nem árt az egészségnek.

Belátható tehát, hogy egészségesebb szemléletű irodai gerilla a fentiek helyett olyan fogadalmakat tűz ki, amelyek a munkahelyen eltöltött időt minőségileg is javítják számára. Például:

• "Antiszociális viselkedés, avagy mostantól nem leszek olyan mézes-mázas jófej!". Például ne hozz csokit a kollégáidnak külföldi útról, ne mondd nekik, hogy egészségedre, ha már harmadszorra kapsz szívrohamot aznap a brutális hangú tüsszentéseiktől, satöbbi,
• "Legalább egyszer egy teljes alvásciklist végigalszom a munkahelyemen": itt írtuk le, hogyan kell,
• "Végrehajtok legalább egy irodai gerillaakciót": szerencsére ma már könyvtárnyi irodalma van a munkahelyi szabotázsakcióknak, ehhez tekintsd át "Tudomány a lógás mögött 2." című posztunkat, Azért csak óvatosan, nehogy kirúgjanak, mert akkor mehetsz vissza a Munkahelyi Terror Blogra ugrálni,
• "Küldök vendégposztot a Munkakedv-blogra!": vagy legalább a kommentekbe írd meg, te milyen fogadalommal készülsz az új évre.

Boldog új évet és persze ellenállást, drága irodai gerilla sorstársaim!

Jézus születésének ünnepe a képmutatás ünnepe is - mondom, pedig én szeretetteljes családban nőttem fel! Ez különösen igaz korunk egyik legtipikusabb munkahelyére, a Nagy Sátánra vagyis a multinacionális nagyvállalatra. Ugye egy multinál alapjáraton is iszonyat képmutatás megy két okból is: 1) mindenki próbál úgy csinálni, mintha nagyon fontos lenne a munkája, holott a munkafolyamatok olyan apró részekre vannak szétvágva, hogy a ránk jutó adag értelme még nagyítóval sem látható (még főnöki szinten se), 2) a vállalati imidzs és social responsibility programok úgy tesznek, mintha a cégnek a profitszerzésen kívül bármi más is számítana, ami ugye nyilvánvaló hazugság (és ez jól is van így, kapitalizmus van, b**szátok meg).

A karácsony mindezekre még rátesz egy lapáttal. Az utóbbi időben egyre erősebb tendencia, hogy a húzásos vagy épp anélküli karácsonyi bulik mellett (amikről tavaly már értekeztünk egyszer itt), egyre inkább rátelepszik az eseményre a corporate social responsibility. Hogy hogyan? Íme a top3 legidegesítőbb karácsonyi CSR-csapás:

1) "Szeretetsüti", "Adománysüti", "Cakes for Charitas", stb.: ezeknek az a lényege, hogy behozatnak a lelkesebb balekokkal ilyen házilag készített kajákat, amiket aztán a kollégák megvesznek 300 forint / darabért, aztán az így összegyűlt pénzt odaadják az éhezők gyermekfalujának vagy valami ilyesmi. Na most legalább ennek annyi haszna van, hogy tényleg kajához tudsz jutni, amikor épp éjszakai gályázásra kényszerítenek. Ezt leszámítva remélem evidens a Munkakedv minden törzsolvasójának, hogy mi a gond ezzel: a cég valójában a te pénzedből és erőfeszítésedből jótékonykodik. Pedig ha én jótékonykodni akarok, akkor majd sütök én sütit az árváknak! Az olyanokról meg már tényleg nem is beszélve, amikor az így összegyűjtött pénz a beszerzési igazgató unokatestvére által vezetett "Lovakkal az Autizmus ellen Alapítványhoz" kerül...

2) "Cipősdoboz-akció", "Fogadj örökbe egy családot", stb.: ilyenkor meg mindenféle használt cuccot kell behozni, amit a cég juttat el a hajléktalanoknak és társaiknak. Ezzel egyrészt az is a probléma, ami az előző pontban (a te pénzedből jótékonykodnak), másrészt amúgy is mindenféle használhatatlan szarokat hoznak be az emberek, a szerencsétlen rászorultaknak meg még ezekért kellene hálásnak lenni. De legalább ezeket nem nyúlják le a haveri alapítványok.

3) "Jótékonykodás karácsonyi vacsora helyett": na ez a legalja, amikor a CEO küld egy levelet, hogy a karácsonyi vacsora helyett inkább kennek pár szendvicset a lányok a bérszámfejtésről, és a pénzt, amit a vacsorára költöttek volna, átutalják az éhező kiscicáknak. Itt ugye nem csak a tőled ravaszul kicsalt pénzből jótékonykodnak, hanem effektíve elvesznek tőled. Übergáz.

És most rajtatok a sor, drága irodai gerilla harcostársaim: titeket mivel akasztottak ki a cég CSR-osai karácsonykor? Kommenteljetek és pörgessétek a munkakedv-számlálót ezen a kommunista szombaton (amiről egyébként lásd a korábbi posztunkat itt).

Ahogy azt már többször kifejtettem ezen a blogon, lógni is ésszel kell, és hát szerencsére a technológia ezen a téren is lépést tart a munkáltatók gályázásra sarkalló, aljas módszereivel, így a modern irodai gerilla harcmodor is egyre kifinomultabb (lásd még korábbi posztunkat a munkakerülési mátrixról). A mai bejegyzés retró, de legalább bizonyított trükkökről szól, amiket még a CIA elődje fejlesztett ki a II. világháború alatt arra, hogyan beépült ügynökeik szabotálják a náci vállalatokban Németország háborús erőfeszítéseit. Egy 8 elemű listáról van szó, ami a mai multis irodai környezetben is remekül megállja a helyét. Bár a szövetségesek célja az egésszel az volt, hogy a németek termelési hatékonyságát rontsák vele, voltaképpen a mi céljaink se mások: lassítani a tempót és minél több üresjáratot elérni hogy a munka mellett több időnk maradjon az élet fontosabb dolgaira, mint például az internetezésre meg a trollkodásra a szánalmas Munkahelyi Terror blog kommentszekciójában. Ne aggódjunk, a munkáltatónk nem fog úgy járni, mint a nácik, vagy ha mégis, akkor átmegyünk a konkurenciához plusz 15%-ért. Nade elég a pofázásból, lássuk mit tanácsol nekünk a CIA a termelés akadályozására (a témát egyébként innen nyúltam):

1.  Mindent a hivatalos csatornákon intézz, soha ne menj bele, hogy azok megkerülésével gyorsítsák a döntéshozatalt.

2. Tarts hosszú beszédeket a meetingeken, amilyen gyakran és amilyen hosszan csak tudsz. Illusztráld a mondanivalód anekdotákkal és személyes történetekkel.

3. Amikor csak tudsz, javasold bizottságok (mai nyelven: expert groupok, work teamek) felállítását, az adott projekt előkészítésére, koordinálására. Ezekbe minél több embert igyekezz bevonni.

4. Amikor csak tudsz, hozz fel irreleváns ügyeket az adott téma kapcsán.

5. Kukacoskodj, amennyit csak lehet, az anyagok megszövegezésén.

6. Utalj vissza korábban már eldöntött kérdésekre és próbáld újranyitni az ezekről való vitát.

7. Hangsúlyozd az óvatosság fontosságát és a megfontoltságot a későbbi esetleges problémák megelőzése érdekében.

8. Fejezd ki aggodalmad a döntési jogkörökön, hogy az adott döntés nem az adott csoport kompetenciájába tartozik, és hogy a döntés esetleg ellentmondásba kerülhet a cég más érdekeivel.

A szakértők szerint ezek a taktikai húzások szinte észrevehetetlennek, mégis megdöbbentően rombolónak bizonyultak. Vagyis nekünk is jók lesznek. Valójában az erejük abban rejlik, hogy jószándékúan használva mindegyik nagyon is hasznos és indokolt lehet, és csak értő kezekbe kerülve lesz belőlük szabotázsakció. Azért vigyázzunk velük, mint minden fegyver, ez is vissza tud rúgni: van olyan, hogy egy elszabotált projekt miatt beszopjuk a túlórákat, szóval lehetőleg úgy alkalmazzuk őket, hogy határidő-kitolás, ne pedig éjszakázás legyen belőlük. Ilyen az irodai gerillák élete: nekünk a CIA-nál is dörzsöltebbnek kell lenni, hiszen a azoknak a kegyetlen hadvezéreknek az ügynökök munkaterhelése nem számított, csak a német termelés lassítása, nekünk viszont a emberi tényezőre, mármint saját magunkra is tekintettel kell lenni. Szóval éberség, irodai gerilla harcostársaim, elővigyázat!

Kitartás: már csak két nap a hosszú hétvégéig! Kurvára nincs kedvem dolgozni ma se!

Manapság már a legtöbb munkahely kínál valami sportolási lehetőséget a gályar.. izé, alkalmazottainak. Ha a tiéd még egy nyamvadt konditermi bérletet se ad, akkor valószínűleg balek vagy, úgyhogy ugrálni legfeljebb a Munkahelyi Terror blogra mehetsz, muhaha :DDD. Most viszont nem az ilyen magányos sportokról lesz szó, hanem az olyan aljas húzásokról, mint a kollégáknak szervezett csapatjátékok. Ezeknek két alfaja van: amikor a cég szervezi és fizeti őket, illetve a még rémisztőbb "önkéntes" változat, amikor a munkatársak egyszerűen csak elmennek együtt, gyakran a saját költségükre (jóságos atyaég!!!) mondjuk focizni.

Kérdés: járjunk-e az ilyenekre?

Az élettel kicsit az is a baj, mint a munkával: egy idő után marha kiszámíthatóvá és unalmassá válik és hát félek, hogy ez a folyamat elérte már a Munkakedv-blogot is, mivel feltehetőleg a törzsolvasók már egy emberként vágják rá:

- természetesen nem, mivel vannak saját barátaink is, akiket - a kollégáinkkal ellentétben - mi választottunk és velük is el tudunk menni focizni, valamint

- természetesen nem, mivel ez is csak a rabszolgatartóink egy újabb trükkje, hogy jobban, családiasabban érezzük magunkat a munkahelyünkön és még több időt és még hatékonyabban dolgozzunk ott, aminek a valamirevaló irodai gerilla kötelességtudatból ellenáll.

A dolgot annyival azért árnyalnám, hogy ha a munkakerüléshez kicsit professzionálisabban állunk hozzá, és nem ultrarövidtávon optimalizálunk, hanem hosszabb távon szeretnénk csökkenteni a munkaterhelésünket, akkor a munkahelyi sportra tekinthetünk úgyis, mint egy jó befektetésre. De ez szigorúan csak bizonyos körülmények fennállása esetén lehetséges: ha fejesek is járnak. Ekkor ugyanis megpróbálhatunk bevágódni náluk. Ehhez az alábbi dolgokra van szükségünk:

1) Legyünk jók az adott sportból. A főnökök gyakran ilyen teljesítménybuzi mániákusok, vélhetően ők maguk is jók az adott sportban, különben nem járnának. Ezért, ha mi is jók vagyunk, azzal kivívjuk az elismerésüket és ösztönösen azt fogják hinni, hogy a munkában is ugyanilyen pengék vagyunk. De még ha nem is, akkor is elnézőbben lesznek velünk ezen érdemeinkre való tekintettel. Ne higgyük, hogy ez csak városi legenda, én konkrétan ismertem egy csávót, akinél az egyik legfontosabb kiválasztási kritérium az volt a beosztottjainál, hogy fognak-e járni vele teniszezni, de olyan előléptetésről is hallottam már, amiben a kosárlabda-csapat tagság meghatározó szerepet játszott,

2) De azért túl jók se legyünk. Vagyis arra vigyázzunk, hogy a főnöknél ne legyünk jobbak. Itt ráadásul óvatosnak kell lenni, mert a legtöbb ilyen góré akkor értékeli a sikert, ha úgy érzi, hogy kemény ellenfelet győzött le, nekik el kell játszani, hogy tényleg keményen próbáltuk lenyomni őket, de nem sikekrült. Bár persze van a főnököknek az ilyen szánalomkapitány típusa is, aki akkora nyomi volt egész életében, hogy minden percben apró győzelmek kellenek az önbecsülésük fenntartásához, ezeknek nyugodtan feküdjünk be teljesen,

3) Nyaljunk be verbálisan is. A legkiválóbb teljesítmény is egy kalap szart ér marketing nélkül, szóval a biztonság kedvéért azért erősítsünk rá pár nyelvcsapással is a fentiekre, és a fejesek minden egyes gólját kommentáljuk egy félhangos, de azért jól hallható "nagyon szép volt, Laci!"-val.

Persze ennek az egésznek azért komoly kockázatai is vannak:

i) Kiismernek. Sajnos az emberek személyiségtípusa eléggé átjön a sportolási stílusukon, akármilyen labdajátékról is legyen szó. És mivel ha egy ilyen szennyblogon lógsz, akkor jó eséllyel valami tinglitangli, komolytalan juppiköcsög hülyegyerek vagy, ezért elég nagy a veszélye, hogy ez a focizási stílusodból is látszódik. Márpedig az eredményes munkakerülés egyik kulcsa éppen a kifürkészhetetlen pókerarc lenne,

ii) Sérülést okozol a főnöknek. Ez testi és lelki sérülés egyaránt lehet: véletlenül megbotlik a lábadban, vagy egyszerűen csak besértődik, mert eltaláltad labdával, és pikkelni fog rád, ami jelentősen megnehezíti a munkák elsunnyogását. Ugyanez előfordulhat a többi kollégáddal is, hasonló, bár kevésbé súlyos következményekkel. Bár igaz, hogy a pályán bosszút állni egy szándékos faulttal néha nagyon jól esne, de ne feledjük, Irodai Gerillák Iskolája CCXLII. lecke: soha nem tanúsítunk nyílt ellenállást, csak akkor támadunk, ha az ellenségnek nincsenek lehetőségei a visszacsapásra,

iii) A főnök korrekt arc, és a sporton nem lehet nála bevágódni. Mert hát vannak ilyen megvesztegethetetlenek is. És akkor feleslegesen pazaroltuk erre az időnket.

Összességében én inkább azt mondanám, hogy ne járjunk a kollégákkal sportolni, mert a kockázatok ellensúlyozzák az előnyöket, viszont ha akkora a csoportnyomás, hogy tényleg nem tudod elkerülni vagy megakadályozni, akkor Leninnel szólva állj az élére és csapj fel szervezőnek. Ez az ún. "stréber" figura, amit nehéz igazán jól megjátszani munkakerülés szempontjából, de nem lehetetlen, erről majd később.

Most viszont rajtatok a sor, kedves irodai gerilla harcostársaim, írjátok meg a kommentekbe, ti miért (nem) jártok a céges sportra!

Ok, akkor tegnap végigvettük, hogy miért rossz dolog a munkahelyi lift - nagyjából azért, mert a kollégák állandóan feltartanak benne. Szerencsére azért mi sem vagyunk teljesen fegyvertelenek, a következő módon háríthatjuk el a felvonós bosszúságokat:

- menjünk gyalog: ez egyrészt egészségesebb és gyakran gyorsabb is, másrészt nem csak a liftes szivatásokat kerüljük el, hanem találkozhatunk a hozzánk hasonló jófejekkel is. Velük akár beszélgetésbe is elegyedhetünk, pl. remek téma annak kitárgyalása, hogy a liftezősök mekkora köcsögök. Legalább is jelenleg még ez a divat, bár nem vennék mérget rá, hogy nem lesz még a blogon téma a "zaklatók és időrablók a munkahelyi lépcsőházban" :DDDDD

- tartsuk magunknál a vezérlést: vagyis álljunk közel a gombokhoz, és ha valahol valamelyik liftet megállító nyavalyás tököl, pofázik vagy csak szerencsétlenkedik, akkor kegyetlenül nyomjuk meg az ajtózáródás gombot. Tulajdonképpen már akkor megnyomhatjuk, amikor az ajtó elkezd nyílni. Ne tekintsük ezt gorombaságnak: valójában ezzel rengeteget segítünk lusta és körülményes kollégáinknak, hogy kicsit átgondolják a hozzáállásukat pár dologhoz. Vagy legalább a csukódó ajtó előtt átérezzék, amit nekünk kell miattuk nap, mint nap;

- liftesek bebüntetése: vagy tegyük azt a nyomorultakkal, amit ők tesznek (tennének) velünk, és amikor lépcsőzünk lefelé, minden emeleten nyomjuk meg a lift hívógombját. Bár sajnos nagy részük számára ez sem igazi büntetés: a mamlaszok egy része talán észre sem veszi, hogy a szokásos időnél 1,5 perccel később jut le.

A beszólásokat ("nem bírsz lemenni a másodikról gyalog, baszod?!") viszont inkább tartsuk meg magunknak: irodai gerillák iskolája LCCIXVII. lecke: soha nem tanúsítunk nyílt ellenállást. A munkakedv legyen (ne) veletek, irodai gerilla harcostársaim!