A múlt héten előléptettek. Beértem. 6 ember vezetője lettem. Még régen az egyetemen tanultuk szociológián, hogy a bürokratikus szervezetekben mindenki addig emelkedik, ameddig már alkalmatlan lesz a feladata betöltésére – hogy művelődjünk is egy kicsit, ingyenes kommentálási lehetőséget kap az a kedves olvasó, aki tudná pontosan idézni az ide vágó szakirodalmat. De ez persze megfordítva is igaz, minél inkompetensebb vagyok, annál magasabbra jutok. Volt egy vezetőm, aki tökéletesen nem értett semmihez, angolul sem beszélt, de mindig 32 fogas mosollyal bólogatott hogy yes, yes, no problem. Ma ügyvezető igazgató egy külföldi nagybankban, pedig 15 éve még egy elektronikai viszonteladónál pakolgatta a könnyűzenei CD-ket. Aztán egyszer egy utazó ügynök kolléga megsajnálta és mondta neki, hogy te Józsi, házalj inkább a hiteltermékeinkkel, abban van a nagy pénz. Józsi így is tett, azután már csak néhány balett ugrás, közös ivászat, közös cigarettázás öltönyben-mellényben nyáron negyven fokban a forgóajtó előtt, tisztes helytállás a főnökasszony hálószobájában és előbb-utóbb alácsusszant egy ügyvezetői pozíció. Ő már nem tud veszíteni. De ez a bejegyzés ne Józsiról szóljon.

A kollégáim nem szeretnek, tudom. Ezt azzal is érzékeltették, hogy előléptetésem hírére szinte tüntetésszerűen leléptek egy másfél órás ebédszünetre. De ez nem igazán érdekel, majd szép lassan lecserélem őket és olyan embereket rakok magam alá, akik értenek is ahhoz amihez nekem kellene, ráadásul most fele annyiért is kapok munkaerőt, mint amennyiért ezek a naplopók dolgoznak. Annak idején könnyű volt nekik, pont a válság előtt még jól fel tudták srófolni a bérüket, most már én nevetek. Igazából ebédelni sem velük szeretek. Összeírtam magamnak egy kis listát a magasabb beosztású vezetőkről, majd szépen egyesével felhívom őket és elmegyek velük ebédelni. Az interneten már össze is gyűjtöttem sok vicces anekdotát, amivel még humorosabbnak tűnök majd a szemükben.  Az a történet megvan, amikor André Kosztolányi… ?

A hátam mögött kinevetnek azért is, amiért elvettem feleségül az első nőt, akivel lefeküdtem. Hogyan ne lennék hálás Nórinak, akivel 30 évesen hozott össze a sors? Az embernek minden jót meg kell becsülnie. Nóri ráadásul nagyszerű anyuka is, én pedig beértem, bebizonyítottam, hogy férfi vagyok, megfelelő a génállományom, egészséges alakúak és mozgékonyak a spermáim. Igaz havonta csak egyszer tudunk házaséletet élni, mert a párom kontroller egy vezető multinacionális élelmiszeripari bolthálózatnál, de így legalább érettebb maggal öntözhetem – kuc-kuc, most egy kicsit alpári voltam, bocsátassék meg nekem. Pedig alapvetően nagyon jól nevelt vagyok, ezért szeretnek is a kolleganők, igazi hölgyek kedvence vagyok, amolyan Schmuck Andor bankári kiadásban.

Az új beosztásomhoz egy vadonatúj Passatot is kaptam, alig 500 kilométer volt benne, amikor elhoztam a szalonból. Majd csodaszép kirándulásokat teszünk a világszép feleségemmel, elmegyünk végre Visegrádra és beülünk egy csinos étterembe, amit egy menő magazin menő listájáról fogok kiválasztani. Nem tévedhetünk.

Szívesen írnék még nektek magamról, de most mennem kell egy nagyon fontos megbeszélésre. Előtte még egy utolsó pillantást vetek a frissen kisuvickolt cipőmre, az élére vasalt csíkos nadrágomra, a feszes mellényemre és a csíkos nyakkendőmre, felveszem a zakómat, megigazítom a deresen őszülő hajamat, diszkréten előre csúsztatom az elemes EWC karórámat (a múltkor is megdicsérték), nyelvemmel letisztítom a mákot a fogaimról és már kész is vagyok aktívan a díjemelések mellett érvelni. Találkozunk később!