Péntek van. Kell ennél a lakonikus mondatnál több annál, hogy egy ezeroldalas esszénél is plasztikusabban éreztessem a mai munkakedvemet?
A reggelemet a szokásos internetezéssel kezdtem, mai kedvencem az a Berlusconi videó, amelyiken Angela Merkelt váratja (https://www.youtube.com/watch? A kellemes reggeli sajtószemlét egy megbeszélés szakította meg, túlságosan is hosszú időre. Egy számomra teljesen jelentéktelen témáról volt szó, sok B-kategóriás kolléga (lesajnált társosztályok alacsony beosztású kollégái) üldögélt egy kicsi teremben egy olyan témára vesztegetve drága időnket, ami még a tulajdon vezetőiket sem érdekelte annyira, hogy részt vegyenek a megbeszélésen, hanem elküldték inkább a csicskáikat maguk helyett, akik ezért saját frusztrációjukat egész elszúrt életükért úgy kompenzálták, hogy idiótábbnál idiótább fontoskodó hozzászólásokkal hosszabbították ezt a lehetetlen meetinget. Ilyenkor néha még szoktam dilemmázni magamban, hogy hogyan vághatnám el Gordiusz csomóját, szóval fogtam magam és földhöz vágtam Kolumbusz tojását és egy hangosabb köhintés után jeleztem, hogy nekem sajnos most lejárt az erre a megbeszélésre szánt időkeretem és sajnos egy másik megbeszélésre kell távoznom (ami persze nyilván nem volt igaz). Ezek a szerencsétlenek talán még ebédidőben is ott voltak korgó gyomorral. Nem tudom, veled előfordult-e már kedves olvasó, de én mostanában kezdem észrevenni magamon, hogy az ilyen megbeszéléseken olyan szinten képes vagyok elvonatkoztatni a valóságtól, hogy egyszer csak azt veszem észre, hogy hosszú mondatok, percek peregnek le a szemem előtt anélkül, hogy egy szót, egy gondolatot is értenék abból, ami közvetlenül a szemem előtt zajlik (képzeljétek magatok elé, mintha lehalkított tévét néznétek). De hát ehhez vagyunk is elég sokan, hogy mindez ne legyen feltűnő. A megbeszélésről lelépve egy compliance-os kollegához vezetett utam, aki már napok óta ült egy olyan anyagon, amit nagyon sürgősen szerettünk volna kiküldeni és végül kénytelen voltam rányitni az ajtót, ő erre nagy nyugodtan internetezgetett. Természetesen cinkos kacsintás és jelzés, hogy azért jó lenne az anyagot megkapnom, mert engem is üt a főnök. Mentem is a főnökhöz rögtön az anyaggal és mit látok? Buzgón internetezik. Kezdtem magam úgy érezni, mint egy abszurd kamaradráma főszereplője. Szinte sokkosan ültem le a gépemhez, feloldottam a zárolást és mi volt megnyitva? Az internet! Ne hazudjatok, lájkoljatok a fácsebókon!
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
WFR 2010.08.03. 15:22:28