Ma egy olyan munkahelyi jelenségről lesz szó, ami közel olyan kellemetlen, mint egy meetingen kicsúszott hangos szellentés vagy pl. ha a főnököd az előbb észrevétlenül beállt a hátad mögé éppen most, amikor ezt a szennyblogot olvasod. A kollégák közötti ajándékozásról van szó, amitől nem csak az olyan spúr-májszterek viszolyognak, akik karácsonykor az egész családot egy lottószelvénnyel rendezik le, hanem minden egészséges szemléletű ember.

Több helyen dolgoztam már, de az ajándékozás valamilyen formában mindegyikben jelen volt, nagyjából három módon:

1) Külföldi utakról hozott nasik: az olyan multiknál, ahol az öltönyös rabszolgáknak gyakran kell kiruccannia a külföldi cégközpontba, szinte minden héten hoz valamelyik bájgúnár egy doboz csokit vagy bonbont. Talán ez a szokás még a szocializmusból maradt meg, amikor tényleg kiváltságosnak számított, aki külföldre lett kiküldve és ráadásul devizát is kapott. Ezért az illető akkoriban talán tényleg jobban tette, ha az irígykedők pofáját betömte valami csak nyugaton beszerezhető cuccal. A hagyomány továbbgyűrűzése a mostani időkre azonban teljesen érthetetlen, mivel ezek a - többnyire a reptéren az utolsó pillanatban beszerzett - szuvenírek már idehaza is kaphatók és bárki megengedheti őket magának. Arra meg már végképp nem is tudok mit mondani, hogy egyes beteg helyeken már olyan perverziók is előfordulnak, hogy az emberek a privát nyaralásukról hoznak valamit a kollégáknak.

Mindazonáltal ez legalább a munkahelyi ajándékozásoknak még a legelviselhetőbb és főleg a legkönnyebben elbliccelhető formája. Egyszerűen te ne vegyél semmit, és kész. Mivel ma már az utazók elég sokan vannak, ezért jó eséllyel senki se tartja számon, hogy ki, hányszor, mit hozott. Kivéve persze, ha a spúrságod mellett gyakran és látványosan (nagyrészt) egyedül zabálod fel a mások által hozott csokikat. Ezért fontos jótanács, hogy kerüljük a feltűnést és akkor markoljunk bele könyékig a tálba kitett mini-Tobleronékba, ha nem látja senki. Ne tartsuk ezt önzésnek: ez valójában kötelességünk, ami egy rossz szokás megtörésére irányul.

2) Univerzális ajándékozós ünnepek munkahelyi kiélése: nőnap, húsvét, Mikulás, karácsony, stb. Ez egy még irritálóbb és ráadásul nehezebben kikerülhető kategória. Hiszen miért kellene virágot adnom nő nap alkalmából egy olyan kolléganőmnek, akit gyűlölök, és akiről tudom, hogy ő is legszívesebben a tűsarkait látná a szemgolyóim helyén? Sajnos viszont szinte mindenhol vannak olyan buzgómócsingok, akik ilyenkor körbejárnak, pénzt szednek, majd összeszervezik a nagy közös virágátadást. Ezek alól pedig nem lehet kibújni, hiszen ne felejtsük az irodai gerillák egyik alapszabályát: kerülni kell a feltűnést, hiszen az könnyen a munkakerülés minőségének rovására mehet.

Szóval ezeknél nincs mese, le kell nyelnünk a békát és bármennyire is fáj, be kell adni a közös kasszába (na jó, kétévente egyszer mondhatjuk azt, hogy épp nincs nálunk cash, de majd holnap odaadjuk, ami aztán valahogy persze kimegy a fejünkből - egy próbát megér!). A karácsonyi ajándékozást (a húzást) azonban - főleg, ha anonim - remekül felhasználhatjuk kicsinyes bosszúkra és alázásokra - de ezekről még decemberben írok részletesebben.

3) Névnapok, születésnapok: na, ez már tényleg a legalja, ha a sors olyan helyre vetne minket, ahol ezekre is pénzt gyűjtenek a kollégák, akkor legyünk benne biztosak, hogy a Szcientológiai Egyház vagy valami hasonló szekta karmaiba kerültünk, és sürgősen keressünk másik állást (és persze mindenképp írjunk egy posztot róla a Munkahelyi terrorra, bróhahaha :DDDDD)

De mindezzel mi is a probléma, hát már egy kis figyelmesség is baj? - kérdezhetné a naív olvasó. Hát ugye egyfelől, ha az ajándékozási mániát a főnökök gerjesztik, akkor egyszerűen csak arra hajtanak, hogy a kollegiális viszonyt barátivá alakítva minél többet gürizzünk magunktól is az irodában. Másfelől viszont, ha egyes kollégák maguktól ilyen nyájasak, az pedig nem más, mint passzív agresszivitás: lám, ajándékot adok neked, szeretlek téged, szeress te is! Vagyis láthatjuk, hogy az ajándékozás nem más, mint manipuláció vagy erőszak: ezek ellen pedig minden irodai gerillának kötelessége küzdeni!

Lehetne itt még viszonygásunk okait hosszasan magyarázni, de a lényeg egyszerű: 1) a munkahelyen nem barátkozás céljából, hanem dolgozni és pénzt keresni vagyunk, 2) az én pénzem az enyém, nekem se a húsvéti nyuszi hozza, hanem megdolgozom érte (mármint ha értitek, mire gondolok :DDDDD).

Ráadásul nekem a "kollégák" és az "ajándék" szavak együttes emlegetésétől valahogy mindig egy régi, "A nagy ajándék" című pornóoldal jut az eszembe. Tényleg, azzal vajon mi lett?