Mivel manapság semmit se lehet erőszak és szex nélkül eladni, ezért a mai posztban lesz egy xenofób és egy romantikus vonal. Kezdjük az előbbivel.

Szóval azt már többször rögzítettük ezen a fórumon, hogy az ember alapból utálja a kollégáit, mivel nem ő választotta őket és csak kényszerből kénytelen velük együtt húzni az evezőlapátot a gályán. Csakhogy ez így túl elvont, ezért néha kénytelenek vagyunk konkrétabb okokat is keresni, amik miatt gyűlölhetjük a mellettünk robotoló és látszólag (de csak látszólag!) jóravaló szakikat. Ha multinacionális cégnél dolgozunk, és vannak külföldi kollégáink, akkor ez nem probléma: őket legalább utálhatjuk pusztán csak azért is, mert külföldiek. Aki küldte volna már vissza legszívesebben a Tora-Bora hegység barlangjaiba terroristáskodni a maga korcsnyelvén a telefonba épp nagyhangon karattyoló pakisztáni főnökét (akit magunkban egyébként is csak "öltönyös cigánynak" szokás nevezni), szóval az szerintem pontosan tudja, miről beszélek. Az ilyen, törzsi területekről az irodába szalasztott füstösképűeknél csak egy ellenszenvesebb fajta van: a túltenyésztett, túlcivilizált, nyugat-európai (mondjuk belga vagy brit) köcsög. Többségük ráadásul akkora tuskó, hogy pont ezért is küldték ide hozzánk a keleti végekre helytartóskodni, hogy legalább ne otthon legyen láb alatt. 

A külföldi kollégának csak egy jó altípusa van: a külföldi kolléganő. Ezeket ugyanis lehet sunázni. Na persze nem mindegyiket: az ilyen törtető, karrierista picsáknál, akik csak azért vállalták be a budapesti kiküldetést, mert valami előnyt várnak tőle a hazatérésük után, és ezért este 11-ig dolgoznak, ha már úgyse ismernek a városban senkit, meg különben is otthon már rég kiválasztották a hozzájuk illő díszbikát, szóval ezeket hagyjuk a fenébe, semmi esélyünk náluk. Vannak viszont az ilyen a) kalandra vágyó csajszik, akik jöttek felfedezni a vadkeletet, b) frusztrált, magukat kereső punettik, akik egy külföldi utazástól várják a katarzist (persze egy megváltó l'amur formájában). Na, ezeknél érdemes próbálkoznunk.

Ráadásul nincs is nehéz dolgunk: a magyar kollégák jelentős része magasról szarik rájuk (hacsak nem néznek ki kurvajól), mert élik a maguk kis életét és nem bíbelődnek pár hónapra jött idegenekkel. Külföldi kolleginánk viszont szinte senkit nem ismer a városban, ezért kifejezetten örül is majd neki, amikor - kezdetben csak barátilag - a szárnyaink alá vesszük. Emellett sokkal könnyebb dolgunk lesz velük, mint a magyar lányokkal: eleve egzotikusabbnak, érdekesebbnek találnak majd minket, hiszen az ő szemükben mi vagyunk a külföldiek, csomó új és furcsa szokással. Ezenkívül ha esetleg valami olyasmit találnánk mondani a beszélgetés közben, ami nagyon nem tetszik nekik, még mindig csinálhatunk úgy, mintha csak nem tudtuk volna magunkat jól kifejezni angolul, vagy ők értettek volna minket félre. Ráadásul mivel úgyis hamar hazamennek, ezért az egész románcnak szinte nulla eséllyel lesz később valami kellemetlen következménye: így mindenféle rejtett vágyainkat kipróbálhatjuk (és lehet, hogy még be is jövünk vele), nem fogjuk később visszahallani a hazai baráti társaságból.

A dolog árnyoldala viszont, hogy sajnos nem csak nők érkeznek hozzánk külföldről, hanem férfiak is. Persze a magyar kolléganőinkre egyébként se nyomulnánk, (akire meg igen, ott már úgyis bepróbálkoztunk korábban), szóval igazi érdekkonfliktus nem nagyon van a külföldi faszikkal. Nem is ez a baj, hanem csak úgy önmagában baromi idegesítő, ahogy a sok ribanc rágerjed a tenyérbemászó pofájú spanyol faszkalapra, csak mert olyan szexi az angol kiejtése. Boá! (Ehhez nagyon ide kell linkelnem ehhez a dezsőmail egyik zseniális bejegyzését).

Szóval a külföldi kolléganőket szeressük, a külföldi kollégákat utáljuk. Ja, és még egy jótanács: ebben a mai hiperkorrekt, überképmutató világban legyünk nagyon óvatosak a külföldi kollégák xenofóbnak hangzó nyílt minősítésével, mert még a végén ránkkeni valamelyik agymosott droid, hogy rasszisták vagyunk. Vagyis figyeljünk az irodai gerilla első számú szabályára: ellenállási tevékenységet soha nem fejtünk ki nyiltan. Ha nagyon nem bírjuk elviselni a külföldi kollégát, alkalmazzuk az eddig tanult alattomos támadásokat :))