Bár blogunkat alapvetően a munkaundor önfeledt élvezetének szenteljük,  és távol áll tőlünk a politizálás, azért - sokoldalúságunkról tanúságot téve - bizony akadt már rá korábban is alkalom, hogy kitekintettünk a politika világába. Így például méltattuk Obamát, amikor neki se volt kedve dolgozni, valamint azt is kifejtettük, hogy egy észak-koreai munkatáborban valszeg nagyobb eséllyel tudnának minket munkára kényszeríteni, mint rabszolgatartónk a demokráciában: a hipperkorrekt, über-PC multi. Ezért a Munkakedv Blog egyszerűen nem engedheti meg magának, hogy ne foglaljon állást Schmitt Pál ügyében is.

Lássuk be, a helyzet nem egyszerű, mivel pro- és kontra érvek egyáránt vannak ebben a történetben. Egyfelől: ugye azért azt ne várja tőlünk senki, hogy majd épp most fogunk itt a kemény munkáról papolni. Másfelől azonban: bár kedvenc kommentelőim gyakran kifejtik, hogy mekkora egy semmirekellő, kártékony féreg vagyok, de az az igazság, hogy még én is magam írtam a diplomámat. Egyébként is: az egyetemen (de a melóban is), nem az a király, aki csalással ér el jó eredményt, hanem az, aki nulla felkészüléssel megy be vizsgára (meetingre), de van annyi esze, hogy kidumálja magát. Az legalább igazi és saját teljesítmény. (Egyébként is megmondtam már nektek ezerszer: csak a lúzerek meg a bukott csalók írnak a Munkahelyi Terror  blogra, az értelmesebbje csak simán szétunja magát a munkahelyén). Doktorizni különben is gáz, ahova én jártam egyetemre, ott alapvetően a leghülyébbek maradtak phd-zni. Arról már végképp ne is beszéljünk, hogy 50 felett milyen doktorok rohangálnak mondjuk egy bankban.

Van azonban itt egy nyomósabb érv is. Irodai gerillák iskolája, MCXLVI. lecke: soha nem szabad a tömegből és szürkeségből kitűnni. Ez az egyik alapszabály: a különcök, csodabogarak bármilyen stiklije sokkal gyorsabban feltűnik a főnököknek, mint a szürke öltönyös rabszolgáké. Hosszú hajad van, esetleg egy látható gitár tetoválással a nyakadon? Hiába jársz ki pontosan ugyanolyan gyakran cigizni, mint a kollégáid, a főnök tuti úgy fogja érzékelni, hogy na, a rocker Zsolti már megint bagózni megy. Olyannak kell lenni, mint a többiek, úszni kell az árral, márpedig irodai gerilla ösztönöm azt súgja a blogok áradata alapján, hogy az ár szerint Schmittnek mennie kell.

Szóval mindezt meg hányva-vetve osztottam-szoroztam és az jött ki, hogy a Munkakedv blog a felkelők pártjára áll. Schmitt Pál mondjon le!

De ha esetleg az Elnök úr megírná, hogy épp mennyire k. nem volt kedve akkoriban a kisdoktorijával foglalkozni, akkor egy vendégposztot tudunk biztosítani neki. Mostanában alig van időnk írni, úgyhogy úgyis minden mocskot lehozunk (lásd az előző vendégposztot is)...